Neil Gaiman: A temető könyve
--> -->
Neil Gaiman számomra egy igen kedves író, aki mindig meg tud nevettetni, mesékkel és csodákkal kápráztat el, de mindennek töltete, tanulsága is van.
Egyik reggel felkeltem és az ereimben éreztem, hogy Gaimant akarok olvasni. Elmentem egy könyvesboltba hát, és eleget tettem vágyaimnak: beszereztem A temető könyvét.
Már a polcok előtt megfogott az a tény, hogy a könyvben rajzok vannak. Nem azért, mert a nagybetűs képes könyveket jobban preferálom, mint a hétszáz oldalas vaskos köteteket, hanem, mert ezek a képek egyedülállóak. Sehol sem találkoztam még ilyenekkel. Hasonlatosak a képregényekhez, néhol mind a két oldalt tintával borítják be és tökéletesen illenek a történethez.
Maga a sztori nem túl bonyolult. Van egy csecsemő, aki az ágyában pihen gondtalanul és a szüleit egy éjjel meggyilkolják (idáig ismerős). Ezek után a temetőbe menekül (ez már kevésbé ismerős), majd több-kevesebb sikerrel felnő ott (ez már egyenesen fura). A temetőn kívül persze vár a gonosz, a mit sem sejtő tinédzser pedig tudásszomját akarja oltani, amire a sírkert már nem elég nagy, és itt jönnek a gubancok.
A könyv felvonultat megannyi érdekességet, lényeket, „varázslatokat”, tulajdonságokat, és megdöbbentő módon mindet a leghétköznapibb előadásban tálalja. Természetes, hogy ilyenek léteznek.
Romantikus szál ugyanakkor nincs, vagy csak nagyon elvétve található meg, pedig a Csillagpor óta tudjuk, hogy az író ebben is kiválót tud alkotni.
Romantikus szál ugyanakkor nincs, vagy csak nagyon elvétve található meg, pedig a Csillagpor óta tudjuk, hogy az író ebben is kiválót tud alkotni.
Összegezve a könyv mind formailag, mind szórakoztatás szempontjából kitűnő választás azoknak, akik szeretik a mesét.
-->
Lhachtalion Anbragol
Eredeti cím: The Graveyard Book
Kiadás éve: 2008
-->
tetszik. szívesen elolvasnám! :)
VálaszTörlés