Kafka és Nakata...

"Egyikünk sem lehet szabad. Egy nagy örvényben vagyunk. Néha az idő külső peremére kerülünk. Valahol belénk csapott egy villám. Egy mennydörgés és villanás nélküli villám."
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

Szinte mindennap kerülgettem őt a boltokban, mielőtt végső döntésre jutottam. Nem sokkal a könyvfesztivál előtt alakult meg a Könyvklub, s érdekelni kezdett ez a különleges mű. Sokat gondolkoztam rajta, vajon milyen lesz. Tetszik majd, vagy sem? Végül is, gondoltam, ha már annyian érdeklődnek iránta, megveszem. A megvásárlásra a könyvfesztiválon került sor. Sokáig szemeztem vele és Murakami más könyveivel, végül a kiadó eladónője ajánlotta. Idézem: "Ez a legjobb, amit tőle olvastam!" Na jó, gondoltam, akkor meg kell venni, és elolvasni. Jelentkeztem a Könyvklubba, és hozzákezdtem. Az elején érdekesen indult, s kellett egy kis idő, amíg hozzászoktam Murakami kicsit szürreális, de mégis annyira emberi stílusához. Őszintén: eddig ez a legérdekesebb könyv, amit valaha olvastam. Minden fontosat megtalálhatok benne: filozófiát (Rousseautól Hegelig), kalandot, emberfelettiséget, vallást, valamint az emberek mindennapos problémáit (szerelem, viszály, önellentmondás,...). Ami kifejezetten tetszett, az a két egymással párhuzamosan vonuló történet. Nakata és Tamura története, melynek egyik része első szám első személyben, a másik pedig harmadik személyben beszéltetik el. Érzelmek és stílusok kavalkádja a könyv, de mindenből csak a megfelelő mennyiség.
Kezdtem irigyelni Kafkát bátorságáért és azért a néhány napért, amelyet a külvilágtól elzártan, a hegyekben töltött. Végre egy szereplő, gondoltam, akivel, légyen bár férfi, azonosulni tudok. Leginkább a könyvimádatával. Magam is rendszeres "könyvfaló" vagyok, így szívesen töltenék néhány hónapot, vagy legalább hetet azzal, hogy csak ülök és olvasok. Egyéb iránt szívesen meghallgattam volna Szaeki a dalát! Nakata történeténél az tetszett, ahogy Murakami bevezette. A jelentések és a levelek előre sejttették, ki lesz az a személy, akivel megismerkedünk. A "nehézfejű" öregedő férfi vált legkedvesebb szereplőmmé.
A számomra legújabb élmény, hogy egy két szálon futó regényt úgy olvastam el, hogy nem csak az egyik szál történései érdekeltek, hanem mindkettő. Amikor végére értem a páros fejezeteknek, alig vártam, hogy megint hozzájuk érjek, azonban ez történt a páratlanokkal is. Egyszerűen nem akartam elválni Murakami világától, annyira megtetszett. Az egyetlen dolog, ami zavart, hogy a szereplők nem japánosan jelentek meg képzeletemben, hanem európaiként, ami valószínűleg korlátozott fantáziám hibája (:.Egy szóval: fantasztikus. Még egy könyvvel bővült a legkedveltebb könyveim listája. Azt hiszem, hozzálátok, s beszerzem az összes Murakami könyvet :P!!!

Kötelező, mégsem megeröltető...

" Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély?... S talán nem is szól személynek, csak a vágynak?... Ez a kérdés."

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Eddig összesen csak két könyvet olvastam Máraitól; a Vendégjáték Bolzanóban-t és a Béke Ithakában című regényét. Mindkettő érdekes témájú volt, mivel visszanyúlt a történelemnek egy olyan korszakára, amely homályba veszett, vagy csak nem érdekelte annyira az embereket, hogy írjanak róla. Mikor közölték, válasszunk, hogy az Egy polgár vallomásait vagy A gyertyák csonkig égneket olvassuk-e, mindenki az utóbbira szsavazott, mert az előbbiről úgy értesültünk, hogy hosszú és unalmas, ami nem túl előnyös egy tétel szempontjából. Így, mikor múlt héten szóltak, hogy el kellene olvasni, hozzá kezdtem.
Eleinte zavart, hogy nincsenek nevek, s nehéz volt követni a cselekményt térben és időben egyaránt. Majd minden szép lassan kitisztult, és egyre izgatottabban vártam a folytatást. Megismerkedtem és megszerettem Henriket, s a könyv legvégéig közömbös maradt Kornél. Egyszerűen nem tudtam, hova rakna az ő karakterét. Az mér rendben, hogy szegény és művészlélek, de mégsem értem, miért tette mindazt, amit tett. Persze itt most dobálózhatnánk azzal, hogy irígység meg büszkeség, stb., azonban ez nem magyaráz meg semmit.
A szerelmi háromszög tipikus problémáival és árulásával találkozunk. Megtalálhatjuk a sebzett férjet, a lelkiismeretfurdalással küszködő barátot, és a büszke asszonyt. A szereplők nagyon komplexek, és mindent megtudunk róluk, ami fontos a történet megértéséhez. Az igazságot tudni akaró Henrik és a néma Kornél öregkori találkozása bontakoztatja ki a történet értelmét. Henrik vádol, s az egész könyvet átszövő monológjai olyan filozófiai tartalmakkal bírnak, melyek megértéséhez az olvasónak koncentrálnia kell. Tehát ez a történet mégsem tűnik a végén olyan tipikusnak. Főleg Henrik beletörődése zavart egy kicsit.
(SPOILER: én nem bírtam volna ki, hogy nem kapok válaszokat. A végén szintén értelmetlennek tartom, hogy Krisztina naplóját, az egyedüli válszlehetőséget elégetik. Ez annyira zavart, hogy már-már elfelejtettem, mennyire is tetszett az egész történet. ÉN kíváncsi lettem volna a napló tartalmára! :D)
Így vagy úgy, kisseb nemtetszésekkel , nagyon tetszett a regény. Elgondolkodtató, szeretni való. Örökké a szívemhez nőtt, s bátran ajánlom mindenkinek, aki kincsre akar bukkanni, mert ahogy hallottam, a 90-es évek magyar társadalma nem fogadta kitörő örömmel. Engem meggyőzött.

Az ötödik feleség...

"Thomas nem árult el engem, még a halállal szembenézve sem. Isten megbocsátja neki a hazugságot, tudom. A szerelemért tette, és ez biztos nem olyan nagy bűn Isten szemében, akiről azt mondják, maga a Szeretet."

Most már tudom, minden akkor kezdődött, amikor a nagyanyám házába mentem, Horshambe. Régen történt, de kétségtelenül az volt az első lépés az úton, mely idevezetett, ahol most vagyok. Semmit nem tehettem ellene. Gyermek voltam, és az ilyen döntéseket nem én hoztam. Ha másmilyen természetem lett volna, ha nem lettem volna annyira odaadóan készséges a szeretetre és a bizalomra, talán lett volna elég bölcsességem ahhoz, hogy elkerüljem a csapdákat: de olyanok vagyunk, amilyennek Isten teremtett minket, és ami számomra ellenállhatatlan csábítás volt, azt mások talán könnyedén félrelökték volna. Az utat kijelölték számunkra, és azon kell végigmennünk, és rajtunk áll, hogy a vége üdvözülés - vagy kárhozat.


Victoria Holt: Rózsa tövis nélkül

Már olvastam a Boleyn örökséget, de ez mégis sokkal jobban tetszett. Katalint, akit mindig túl naivnak és butának állítanak be, sajnáltam, amiért ilyen sorsra jutott azért, mert egy vele egy korú férfiba szeret bele. Holt könyve egy kedves és értelmes lányt mutat nekünk, aki a környezet hatására vált olyanná, amilyen. A könyv végére nagyon megkedveltem Howard Katalint, és egyre jobban megutáltam VIII. Henriket, akit, pedig, mindig nagyon érdekes személynek találtam, ám rá kell könnöm, ős is csak férfiból volt. Királyi hatalommal bíró férfiból.
A regény hiteles korrajz és életrajz. Katalin a Towerből emlékezik vissza, hol kezdődtek életében a bajok. Mit kellett volna meg nem történté tenni. A boldogság és a rémület pillanatival találkozhatunk. Ha visszamehetnék az időbe, rég óta azt válaszolom, hogy ide mennék. Kezdem meggondolni magamat... :D
Ami már régóta foglalkoztat, vajon miért pont a két unokatestvér végezte vérpadon (Boleyn Anna és Howard Katalin). A család miatt, vagy valami más ok miatt? Örök kérdés.
Amíg ezt megfejtem :P, addig jó olvasást kívánok a könyvhöz, és ajánlom az írónő egyéb könyveit is!!!!

Eredeti cím: The Rose Without a Torn

Kiadás éve: 2008

Egy világ, ahol az irodalom dukál...

"Letettem pár bankót a pultra, és kisiettem az ajtón, épp mikor a hírolvasónő komoran bejelentette, hogy egy fiatal szürrealista gyilkosság áldozata lett: megkéselte a francia impresszionizmus egy radikális irányzatához köthető banda."
Isten hozta a Nyájas Olvasót egy másik lehetséges és meglehetősen bizarr 20. század végi Angliában, ahol mindennapos az időutazás, kihalt állatfajok házilag klónozott példányai sétálgatnak a kertekben, virágzó feketepiacuk van a hamisított verseknek, és a művészeti irányzatok harcias hívei utcai csatákat vívnak egymással. Ebben a világban él Thursday Next, a rettenthetetlen irodalmi mesterdetektívnő, aki élete legnagyobb kihívásával szembesül, mikor a zseniális bűnöző, Acheron Hades a hírnév és a busás váltságdíj reményében elrabolja Charlotte Bronté nagyszerű regényének hősnőjét, Jane Eyre-t...

Jasper Fforde: A Jane Eyre eset


Amadea ajánlására olvastam el ezt a könyvet, amit egyébként nem valószínű, hogy kézbe vettem volna. Igazából itt is a szerencse játszott közre, mivel kivételesen bent volt a könyvtárban. Nem várt meglepetést okozott a könyv. Az elején kicsit akadoztam, mivel nem tudtam, hova helyezzem ezt a teljesen "új" világot. De rövid időn belül belerázódik az ember, és azután már letehetetlen. Az író stílusa lehengerlő! S egy olyan nő kerül főszereplőnek, aki méltón áll be a nagy hősnők sorába (Elizabeth Bennet, Jane Eyre, Catherine Earnshaw, és még sorolhatnám). Végre nem egy elfuserált Anita Blaket kapunk, aki lassan már azt sem tudja, melyik férfit válassza (ami valljuk be, kicsit szürreális...). De térjünk vissza a műhöz. Fforde nagyszerű és tökéletes világot teremtett, melyben az irodalom áll a középpontban. Minden ember óriási Shakespeare rajongó, s betéve tud legalább egy idézetet az említett szerző egy művéből. Őszintén, ennél szebb világot, még a hátulütők (~150 éve tartó krími háború) ellenére is, elképzelni sem tudok. :D

Egyébként már nem kell sokat várni, és megjelenik a folytatás.

Lovagok, sárkányok, háború...

Negyven év telt el a pusztító káoszháború óta, azóta, hogy az istenek elhagyták Krynnt. Kegyetlen, hatalmas erejű sárkányok ragadták magukhoz a hatalmat Ansalon felett, felosztották maguk közt a kontinenst, és sarcot szedtek a leigázott területek népeitől. A múlt hősei már megérdemelt végső álmukat alusszák. Új hősök veszik át helyüket, hogy folytassák a gonosz elleni küzdelmet. Változás előtt áll a világ, még nem tudni, jó vagy rossz irányban...


Weis/Hichman: Dragonlance krónikák (lásd fent)

Az ezt megelőző köteteket még nem raktam fel, mivel már nagyon régóta olvastam őket. Mikor a könyv hátulján elolvastam, hogy a régi szereplőkkel csak alig-alig találkozunk majd, kicsit visszarettentem, azonban valami azt súgta, az újabb sorozatnak is a polcomon a helye. Nem okozott csalódást, s ismét elrepülhettem (sárkányháton) Ansalonra, és végigizgulhattam új hőseink kalandjait. A cselekmény igen sok szálon fut, pillanatnyilag fel sem tudnám sorolni mennyin... Ez mégsem zavarja meg az embert az olvasásban. Az események csak pörögnek és kaland kalandot követ. Persze olvasáskor kötelező csak a könyvre összpontosítani, mivel nagy figyelmet igényel. Igaz, hogy nem übereli az első regény folyamot (Őszi alkony sárkányai, Téli éj sárkányai, Tavaszi hajnal sárkányai, na meg a ráadás: Nyári tűz sárkányai), de megállja a helyét a Dragonlance krónikák hatalmas tengerében :D. És tényleg ajánlom mindenkinek, hogy rögtön egymás után olvassa el a könyveket, mert én nem így tettem, és kicsit kapkodnom kellett, mert nem volt tiszta, mi történt ez és ez előtt.
Kedvenc szereplő: (még mindig) Tasslehoff Fúróláb és Silvanoshei (aki annyira naiv...)
Ja, és még valami: Az őszi alkony sárkányaiból készült egy animációs film, de a krónikák kedvelőinek azt ajánlom, hogy messzire kerüljék el, mert egy nagyon rossz animációval megkreált gyerek mesét kapunk. Én sírtam a röhögéstől az unokatesómmal, mikor megnéztük, mert annyira szürreális... (az emberek nem véreznek, mikor meghalnak, stb.).

(2. kötet)

(3. kötet)

Fiatalság, bolondság?

Öt lánytestvér, öt rejtélyes, megmagyarázhatatlan öngyilkosság. Pedig szépek voltak, és előttük állt az élet. Ki vagy mi az oka? A szülői szigor? Predesztináció? Korszellem?

Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek

A könyvesboltban megláttam és megragadott a történet újszerűsége. Rögtön kíváncsi lettem, mi lehet az oka, hogy öt lány csak úgy eldobja magától az életet. Az árát sokalltam, így megpróbálkoztam a jó öreg könyvtárral. És éppen benntaláltam, pedig új könyveknél ez ritkaságszámba megy.
Szóval, örömtől ittasan sietek haza és temetkezem el a szerzeményemben. Meglepett, hogy egy kívülálló szemszögéből követjük az eseményeket, ráadásul egy tizenéves fiú tapasztalatait meséli el a narrátor, aki már életének alkonyán jár. A kezdésen is meglepődtem, de utána semmi kivetnivalót nem találtam benne. Érdekes volt olvasni, hogy ez az öt lány testvér hogyan fejlődik és végül hogyan hanyatlik. A könyv végén értettem meg mindent. A kiváltó okokat, melyek a csapásokhoz vezettek. Egy szó, mint száz, ez a könyv is felkerül majd a megveendők listájára, bár éretlen fiataloknak nem feltétlenül ajánlanám.

Kedvenc idézet:
"- Hát te mit keresel itt, angyalkám? Hisz még annyi idős se vagy, hogy tudd, milyen nehéz az élet!
Cecilia erre szóban mondta el meg nem írt búcsúlevelének egy mondatát, bár a búcsúlevelének nem volt sok értelme, mivelhogy életben maradt.
- Doktor úr, nyilvánvaló, hogy maga még sose volt tizenhárom éves lány."

Eredeti cím: The Virgin Suicides

Kiadás éve: 2008

A kísértetek örökzöldek

Ódon, elhagyatott ház áll az Ördöghasadék - a mély és meredek falú szurdok - mentén, mely a mocsaras fennsíktól egészen a kikötőfaluig, Hollow Bayig húzódik.
A ház neve Crickley Hall: hatalmas és nyomasztó, valami módon baljóslatú. Azt beszél róla, kísértetek lakják. Úgy hiszik, borzalmas titkot őriz...



James Herbert: Sötét titkok háza

Először ódzkodtam a könyv elolvasásától, mert még soha nem találkoztam igazán ijesztő könyvvel. Az eleje kicsit vontatottan indult, de mikor az első éjszaka beköszöntött Crickley Hallban azt hittem felemészt az ijedtség. Az író nagyon tudja, mikor kell félelmet kelteni, és legfőképp, hogyan. Emelem kalapom, mert bár én nem vagyok olyan ijedős fajta, mégis kicsinált kissé ez a könyv. Mikor olvasás közben csöngött a telefonom, felvisítottam, mert annyira együtt léteztem a könyvvel. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeret félni, vagy szkeptikusan gondol a másik világra. A könyv után garantáltan nem fog néhány napig aludni! Már a borító is sokat ígér, s egyetlen gondom csak az volt, hogy kicsit drága... De aki könyvtári tag, annak ingyen van, tehát élvezzétek ki, és akinek van egy kis spórolt pénze, az vegye meg, mert megéri!!! Van benne médium, szellem, telepátia, no meg minden, ami egy kísértetsztorihoz kell. Kellemes borzongást! :P

Eredeti cím: The Secret Crickley Hall

Kiadás éve: 2007

Közkedvelt téma

VIII. Henrik halála után a trónra a kilencéves VI. Edwárdot ültetik, Parr Katalin pedig hamarosan újból férjhez megy az ambiciózus Thomas Seymourhoz. A tizenéves Erzsébetet zavarba hozzák Thomas kendőzetlen csábítási kísérletei, ugyanakkor izgatják is a fantáziáját...

Robin Maxwell: A szűz (Előjáték a trónhoz)

Ez volt az első könyvem az írónőtől. Kronológiailag ez az első kötet, mely az erzsébetkori Angliáról szól, bár nem ez jelent meg először. Megismerkedünk a fiatal Erzsébettel, aki csak nagy nehézségek árán tud ellenállni Thomas Seymour csábításának. Nekem óriási élmény volt végigkísérni a fiatal lány kétségeit, s egyre szorosabbra fűződő barátságát Robert Dudley-val. Azzal a Dudley-val, aki későbbi uralkodása során Leicester grófjává lép elő, s aki feltételezések szerint szeretője volt az ifjú királynőnek. Eleinte meg kellett szokni, hogy jó nagyot ugrunk vissza az időben, de a végére már nem is lehet észrevenni, mennyire "ott vagyunk" a szereplőkkel. És végre betekintést nyerhetnek az "Erzsébet fanok"ennek a csodálatos nőnek a gyermekkorába!

Eredeti cím: Virgin: Prelude to the Throne

Kiadás éve: 2001

http://www.robinmaxwell.com/

Üdvözlet

Üdv az oldalon! Röviden annyit, hogy könyvek ismertetése, valamint az én kritikám kerül fel az oldalra. Ha találkozom valami eget rengetően jó filmmel (ami manapság elég ritka), mindenképpen megosztom veletek. Sok külföldi könyvet is olvasok, szóval azokról is írok majd. Addig is: Jó olvasást!

U.i.: A festészetben pedig első számú preraffaelita rajongó vagyok :P!!!